Reváns

Mostanában érdekes álmaim vannak, és azért szerintem minden ember úgy van vele, mint a horoszkóppal. Nem hisz benne, de azért megnézi. És akkor, amikor kell, nagyon kell az embernek valami kapaszkodó, valami, amit megfoghat, amiben hihet, legalábbis átmenetileg, az lehet, igen a horoszkóp, az álmok jelentése.

Aztán azt írja a horoszkópod, hogy jaj de jó időszak vár rád, elhiszied, pozitívan gondolkodol, aztán tényleg. Azt mondják, önbeteljesítő. Biztos.

Én újjév reggelére ikerbabákkal álmodtam, nem tudom kié, nem volt ismerős. Lényeg, egy 4-es és egy 5-ös ikrekkel találkoztam. Nosza, reggel fogtam is az álmoskönyvet, keresgéltem.

Ikrek: ha a tieid, változatosságot a szerelemben. Nem az enyémek voltak. Ha másé, kellemetlenséget egy nő miatt. Jelent még: rossz időjárás, árvíz, szerencsétlen utazás, veszedelmek.

Ma reggelre kutyával, macskával álmodtam. A kutyát az ebnél, a macskát a cicánál lehet találni.

Eb: oltalom, és csalódás a legjobb barátodban.

Cica: fegyelmezetlenség jegye. Cicát látni jelent még: kellemetlenséget, és elárult szerelmet is.

Na hát akkor, összefoglalva: nem szeretnék csalódni a legjobb barátomban, egy nő miatt sem, és remélem, nem árulja el a szerelmet sem.

Azt hiszem, én akkor most inkább nem hiszek az álmokban.

Meddig kell még ezeket a vezérblogokat látni? Befagyott az oldal? Az egész blogter?

Nem érdekel Puncika, és a Nincspénzország sem, és a Vitaképtelenségből is elegem van. Rég voltam itt, az igaz, de talán keresek egy használhatóbb oldalt. Kár.

Aki kíváncsi, hamar megöregszik.

Aki meg keres, az talál.

Hehe. megmondtam, hogy nem írok többet. Vagy mégis?

Olyan sok lehetőség van, mindenféle blogok.

De lehet, hogy az már nem lenne érdekes ANNYIRA:

Na pá.

Mostantól naplót írok. Ami objektív. És szubjektív. Addig viszont elmegyek futni. Futáááás:)

Miért van szükség tartós kapcsolatokra is? Hát, azért, hogy legyen, aki az utódot felneveli. A nőknek ezért fontos, talán mindennél fontosabb a biztonságérzet. Ezért hajlandók elviselni a méltatlan, és megalázó kapcsolatokat is. Ez a kódolás aztán véletlenül így maradt, mert utód nélkül is a biztonságra vágyunk. És a férfiak vissza is élnek ezzel.

A dolog úgy kezdődik, hogy az uralkodásra hajlamos férfi kinéz magának egy naiv, gyámoltalan vagy sebezhető teremtést. Aztán elbűvöli a nőt gyengédségével, figyelmességével, érzelmileg, vagy anyagilag mellé áll, esetleg fizikailag is védelmezi. Szóval, mindent megad neki, amire csak egy nőnek szüksége van. Így aztán nem meglepő. hogy az beleszeret ezért a sok jóért, különösen, ha még az ágyban is jó vele.

Ezután, ha néha-néha történik egy kis veszekedés, hamar helyre áll a nyugalom, de később rutinná válhatnak a kisebb-nagyobb megaláztatások, ami megtöri a nő akaratát. Összekuszálja azt az erkölcsi értékrendet, amelyben felnevelkedett. Amely azt tanította , hogy az emberi méltóságot nem szabad semmibe venni. Ez aztán elszigeteli a nőt a családjától, barátnőitől, mert senkivel nem oszthatja meg titkát.

Amikor a férfi teljessé teszi a nő elszigeteltségét, akkor a nő barátai, családja és közé áll. Ellenőrzése alá vonja a párját,ő hagyja jóvá minden lépését. Önmagát teszi meg a másik létezésének középpontjának, és senki mást nem tűr meg maga mellett. Ő rendelkezik a pénzzel,megszabja, mikorra kell hazaérnie, és súlyosan megbünteti a késésért. Valójában mindent megbüntet.

Amikor a szerencsétlen nő teljesen magára maradt, és csak egyedül a férfira számíthat, mindent megtesz, hogy kiérdemelje annak szeretetét, elkerülje haragját.

Szerte a világon nők milliói élnek így, nem csak az iszlám országokban, hanem a fejlett civilizáióban is.

"A szerelem mindent pótol, de a szerelmet nem pótolja semmi sem."

„Mások véleménye nem számít. Csak az lehet valóban fájdalmas, vagy felemelő, amit mi gondolunk magunkról” /Paul Hauck/

Mondd, milyen jogon szólhat bele valaki más életébe? Mondd, hogyan, és miért ítélkezhet? Hogy van bátorsága ahhoz, hogy közölje, mi a jó, és mi nem?

„Ti nem vagytok egymáshoz valók.” Vagy „Ti vagytok az álompár!”Vagy „Jaj, hát pont azzal?”

Persze, mindenkinek lehet véleménye, de azt ne úgy közölje, mint egy megmásíthatatlan, megváltoztathatatlan tényt: „Ti nem vagytok egymáshoz valók.” Mert azt senki nem tudhatja, hogy mi történik két ember között VALÓJÁBAN. Amikor megváltozik tér és idő, eltűnik a külvilág, úgy érzed magad, mint akit egy buborékba zártak, de ez a buborék nem bezár, hanem óv, és vigyáz rád, megvéd a szerencsétlen és szomorú valóságtól. Igen. Buborékban lenni jó. Olyan, mint amikor a kristálygömb tele szórja a szobát színes csillagokkal, amikor rá süt a nap. Mert tudod, hogy miért van, honnan ered, és, hogy vigyáz rád.

Honnan is tudhatná bárki, hogy milyen az érintése, annak a másiknak, vagy milyen az illata? Milyen a keze? És milyen, amikor hozzád ér. Simogat, vagy rád emeli…? És milyen vele együtt aludni? Jó? Vagy inkább otthon, egyedül? És van még millió más, amit CSAK ők (mi) ketten tudhatnak. És félszavakból is megértik egymást, mert tudja, hogy mit érez a másik, és hogy mit gondol, és mi az, ami fontos Neki? És mi az, ami nem. És hány mondat kezdődhet úgy, hogy: emlékszel? És azt nem mondhatod, csak annak, akivel megéltél, átéltél valamit. Mindent.

És jósoltathatsz kártyából, forgathatod az inga-pálcát, mert majd az megmondja, mit tegyél.

NEM. Nem hiszek a kártyának, a pálcának.

Csak magamnak hiszek.

Ülünk a teremben, a félkörben elhelyezett székeken. Zavarában mindenki a földet bámulja, nem mernek még csak egymásra nézni sem. Mint a rossz gyerekek, akit rajta kaptak, és most félnek a büntetéstől. „Kisasszony, még az is különb, aki az út szélén árulja magát. Mert az felvállalja. Ha a magánrendelőmbe jönne, el sem vállalnám! Milyen házasságot akar maga megmenteni? Amiben évek óta félrekefél? Csodálkozik, hogy nem vállalja fel a szeretője?  Maga csak egy pina.”- hangzott a végső érv, és elégedetten dőlt hátra székén, majd mosolyogva körül nézett. Én visszamosolyogtam rá, és néztem, hogy a többiek még mindig alig mernek egymásra nézni.

Igen, ez az Eric Berne féle terápia átültetve napjainkra. Berne volt a tranzakcióelemzés megalkotója, és az, aki felismeréseivel kíméletlenül fejbe vágta pácienseit. Ezek a szembesítések tükröt tartottak a páciens elé. Mint most Csernus doktor: „Asszonyom, maga egy kövér disznó. Csodálkozik, hogy nem dugja meg a férje?” Az asszony sokkot kap, nem bír enni, majd lefogy vagy húsz kilót. Utána hálálkodva visszamegy és megköszöni.

Igen, ő a narcisztikus médiapszichiáter, aki már elárasztotta a könyvpiacot, és fél perc alatt mindenkit  diagnosztizál, megaláz, kicsinál. A narcizmusa hiteti el vele, hogy neki mindent szabad, és ha ö valamit úgy lát, akkor joga van akár leugatni is a pácienst, vagy a francba elküldeni, mert ő tévedhetetlen. Egy haladó pszichológus mindig bekalkulálja, hogy téved, és ezért mindvégig lehetőségekben, és hipotézisekben gondolkodik. Ő viszont vakon hisz saját magában, ezért neki nem kell kontroll, neki egyszerűen igaza van. A maga céljaira állít fel elméleteket, nem a páciens és a valóság a lényeg. Totális narcizmus: mindenben önmaga igazolását látja.

Berne viszont zseni volt. Freud óta ő volt az első, maradandó iskolát teremtő pszichológiai elmélet megalkotója. Nem csak a személyiség szerkezetét és a kapcsolatok működését állította elméleti sémákba, hanem a tudattalan működésmódját is, az öngyógyítás számára hozzáférhető modellbe építette bele.

Ez a Csernus-féle önismereti tréning valóban különleges volt, önismereti és személyiségfejlesztő tréninggel, és egy jó társasággal. Nekem mindenképpen megérte.

A könyörgés a lehető legrosszabb út. És a legkevésbé hatékony is. Egyfelől olyasmit ígérek, ajánlok fel, amit valójában nem szívesen teszek, és amivel nem tudok azonosulni, tehát máris övön aluli szerep. Másfelől, kevés dolog taszít jobban egy embert, mint egy másik könyörgése. Az önvád megint nem vezet eredményhez, csak töménytelen energiát leszív, és kínoz a végtelenségig. Bár bizonyos dolgokat bizonyára én is elhibáztam. De nem érdemes marcangolni magam miattuk, mert akkor, ott azt éreztem helyénvalónak, tehát nem cselekedhettem másként. Akkor ő ezt váltotta ki belőlem, tehát ugyanúgy felelős a történtekért. Mi együtt így működtünk. És ha ez nem működik, akkor kettőnk egysége nem működőképes, ezt pedig tudomásul kell venni. Az másik kérdés, hogy mi az, amit a jövőben már nem kellene elkövetnem egy másik kapcsolatban, mert kiderült, hogy nem vezet jóra. Ezt felismerni a személyiségfejlődés útja. Én magam is belátom, hogy abban a kapcsolatban szenvedtem, akkor nem lehet ő az igazi, mert az igazi mellett nem szenvedünk. Ha igen, akkor az nem az igazi, hanem tévedés. És lehetséges, hogy szükséges pár tévedés, mire eljutok az igazihoz. Az iszonyatos hiányérzet természetes, de tudom, hogy ilyenkor nem őt hiányolom, hanem a valakihez való tartozás érzését. De azt mástól is megkaphatom, és úgy is, hogy nem kell érte szenvedéssel fizetnem. Lehet, hogy nagyon fáj, ha kimondom magamban, de mégis, így tudok tovább lépni: nem úgy szeret engem, ahogy nekem kell. Akkor meg kell adnom az esélyt annak, aki képes erre.

S hogy mi az oka a szakításnak, azt nem a másiktól várom el, mert akkor várhatok életem végéig. Neki is van egy igazsága, és nekem is van egy, és a kettő nem feltétlenül ugyanaz. És tévhit az is, hogy szükség van a másikéra, ahhoz, hogy tovább léphessek. Nem. Különben is, mondani azt mondhat, amit csak akar, az nem lesz attól még igazság. Az én igazságomat magamnak kell összekalapálnom a rendelkezésemre álló szilánkokból. Nem lehet mástól várni a választ. A válaszok bennem vannak, csak meg kell hallanom, el kell fogadnom. Természetesen elmúlik. Idővel, de elmúlik. És természetesen megmarad örökre. De csak az emléke. Ezt megvalósítani a munka, ami vár rám. S ami ezt megelőzi, a döntésem, hogy meg tudom valósítani.

Milyen közel kerülhetünk egymáshoz, hogy ne okozzunk fájdalmat? A túlzott közelség ugyanolyan fájdalmas lehet, akárcsak a túlzott távolság. Ha valakit egyszer már nagyon közel engedtünk, többé nem küldhetjük messzebbre, mert fájdalmat okozunk neki. Sokkal nagyobbat, mintha egyáltalán sohasem engedtük volna annyira közel. Ez a felelősség. Az emberek kilencven százaléka azért kerül terapeutához, mert kapcsolataikban a másik (a társuk, anyjuk, apjuk) nem adta bele magát.

Egy Popper-szöveg: „A régiek, akik tiszta erkölcsi összhangot akartak a világban, először nemzeti életüket rendezték el; akik el akarták rendezni nemzeti életüket, először otthoni életüket szabályozták; akik otthoni életüket akarták szabályozni, először egyéni életüket művelték; akik egyéni életüket akarták művelni, először a szívüket hozták rendbe; akik szívüket akarták rendbe hozni, először akaratukat tették őszintévé; akik akaratukat akarták őszintévé tenni, először eljutottak a megértéshez; a megértés a dolgok ismeretének felkutatásából származik. Ha a dolgok ismeretét elnyertük, akkor elértük a megértést; ha a megértést elértük, akkor az akarat őszinte; ha az akarat őszinte, akkor a szív rendben van; ha a szív rendben van, akkor műveljük egyéni életünket, ha egyéni életünket műveljük, akkor az otthoni élet szabályozva van; ha az otthoni élet szabályozva van, akkor a nemzeti élet művelése az alapja mindennek. Lehetetlenség, hogy ha az alap rendetlen, fölötte rendes legyen az épület. Sohasem volt olyan fa a világon, amelynek törzse karcsú s felső ágai nehezek és erősek. A dolgoknak oka és következménye van, az emberi ügyeknek kezdete és vége.”

Ezen gondolkodom mostanában, mert amikor egy könyvesboltban téblábolok, egyre több önismerettel foglalkozó könyvet látok. Óvatosan kerülgetem őket, mert ha rám dőlne a mennyiség, 8 napon túl gyógyulnék utána, az tuti.    Szóval, amiért eszembe jutott ez az önismereti tréning dolog, és ahelyett, hogy a pihi-puhi ágyikómban lennék így éjfél körül, nos hát annak az az oka, hogy Pista levelet pottyantott a postaládámba. A lényege, hogy Csernus doktor tart önismereti tréninget, és hát úgy gondolja, rámférne. Hát én nem zárkózom el semmi elől, voltam Aloe Vera, Zepter stb előadáson, még erre is elmennék. Íme a meghívó a narcisztikus médiapszichiáter előadásaira:

Az elmúlt években a hatékonysági verseny megbetegítő méreteket öltött. A követelmények arra motiválják az embereket, hogy belső harmóniájuk rovására, vagy az egészségük károsodását figyelmen kívül hagyva is teljesítsenek. A munkahely megtartása, vagy a sikeres előmenetel érdekében sok ember sodródik bele abba helyzetbe, hogy az elemi igényeit is elhallgattatja. A sikeres munkavégzés elképzelhetetlen a mondanivalónk és a személyiségünk elfogadtatása nélkül.

A professzionális személyiségfejlesztést azoknak ajánljuk, akik fejleszteni szeretnék az önismeretüket, akik önbizalomhiánnyal küzdenek, akiknek fontos, hogy a munkájukban és a magánéletükben egyaránt sikeresek legyenek. 

A személyiségünk, az Énünk az, ami megkülönböztet másoktól, egyszeri és megismételhetetlen. A személyiségünket jellemzi a viselkedésünk, a gondolatink, az érzéseink, a jellemünk a kapcsolataink. A személyiségünket mindig befolyásolja a társadalmi környezet fejlődése. A körülöttünk zajló változásokat akkor tudjuk eredményesen kezelni, ha a személyiségünket alkalmassá tesszük erre.

Különleges önismereti tréningre invitáljuk azokat, akik előreláthatólag 4 alkalommal, alkalmanként 3 órát szeretnének eltölteni egy kellemes társasággal, na és Dr Csernus Imrével önismereti, személyiség fejlesztő céllal. A kurzus ára 40 ezer forint.

"-Tegnap voltam Kazincbarcikán. Ötszáz ember várt rám, de lehet, hogy voltak ott hatszázan is... Azelőtt a Stefánia Palotában adtam elő. Ott is volt négy-ötszáz ember minimum! Ahová én megyek, megőrülnek az emberek. Őrjöngenek értem... az is lehet, hogy tanítok majd a bankoki egyetemen... Pedig tudja, kezdeteben egész pici szobában rendeltem itt ezen a klinikán. Teltek a hónapok, és az emberek csak özönlöttek és özönlöttek... Én pedig nem szóltam egy szót sem. Aztán egyszer csak átadták nekem a legszebb szobát.

-Molesztálta gyerekkorában az apja?

-Nem.

-Esetleg az anyja?

-Nem.

-Bárki más?

-Nem.

Ezután betuszkolt egy "terápiás" rádióműsorba, tudniillik, ő azért kerül ilyen sokba, mert médiapszichiáter. A műsorban elmondta, hogy most itt ül mellette egy szerencsétlen elhagyott nő, aki azért járt így mert megérdemelte, mivelhogy nem volt önbizalma, és ez kisugárzott, akárcsak azoknak az áldozatoknak, akiket megtámadnak az utcán. Ilyenkor nem is a támadó a hibás, hanem az áldozat, ki gyengeséget árasztva viktimológiai esetté vállik. Ez pedig az anyák felelőssége, akik nem tanítják meg a lányaikat úgy végig menni az utcán, hogy olyan erőt sugározzanak, hogy ne támadják meg őket, és ezért hagyott el a pasim, mert az anyám nem tanított meg nekem önbizalmat. Szóval, kedves hallgatóim vegyenek példát erről a szegény, szerencsétlen, elhagyott nőről, aki ráadásul nem fordult időben hozzá segítségért, de talán még így sem annyira késő, hogy Cserkó doki a kebleire ölelve átrugdossa az élők soraiba. Kedves anyák, tanítsák meg lányaiknak az erőt, lányok, tanulják meg az önbizalmat, különben így járnak, mint ez a nő itt, de ha már ilyen szerencsétlenül jártak, keressék fel őt a rendelőben, viszont hallásra."

Részlet a Doktor Kleopátra c. könyvből.

Tulajdonképpen mindenkinek kell valaki. Valaki, akire szüksége van. Akit szerethet. Akitől kap 1-2 érintést, és nem ugrik ki a bőréből, amikor belemegy az aurájába az a másik. Aki ránéz, meghallgatja, megsimogatja, figyel rá, törődik vele.

Te is tudod, milyen az, amikor 3 betűs sms-től úgy érzed kiugrik a szíved. Igen, ez így van. Van, aki jobban igényli, és van, aki kevésbé, de annak is szüksége van rá. Csak nem annyira. Mert szerencsére nem vagyunk egyformák.

Nem tudom, meg lehet-e szokni azt az állapotot, amikor senkid nincs, és már le is mondasz róla, hogy legyen. Ezen gondolkodom mostanában. Mitől igen, és mitől nem?

Szerelem első látásra? Sokáig hittem benne. Hogy majd egyszer csak találkozunk, egymásra nézünk, és tudjuk: Ő az. Bimm-bamm, és boldogan éltek, míg meg nem haltak. Mint a mesében. És ezt el is hittük.

Először várunk, aztán keresünk, aztán azt mondjuk: bassza meg, hát, hol van? Jövövk-megyek, és nem találom. Ő sem engem. Persze jönnek emberek, férfiak, lehetőségek, de te a nagy Ő-t várod. És közben sok mindent elszalasztasz, elmegy melletted. Lehet, hogy a kese hajú alacsony srácnak őrült jó a humora, és nagyszerű családapa válna belőle, de te a magas barnát keresed. És amikor megtelálod, lehet, hogy becsap, átvág, nem kicsit, de te behunyod a szemed, befogod a füled, és hiszel, hiszel még azután is, mert hinni akarsz. Hinni, hogy megváltozik, hogy jobb lesz.

Nincs szerelem első látásra. Csak kémia van, csak vonzalom van. Mert hát hogyan is szerethetnél egy idegent, akit nem is ismersz. Akiről semmit, nem tudsz, akinek nem érezted még az illatát? Nem tudod, milyen ember, milyen a kapcsolata a családjával, vannak-e barátai, és milyenek? Milyen ember Ő? Önző, kicsinyes, műveletlen, nagyképű?

És hogyha megismerted, és ő is megismert téged, megismertétek egymás barátait, átbeszéltetek néhány éjszakát, túl vagytok néhány veszekedésen, és hiányzik, amikor nincs veled, az már szerelem? Amikor van közös célotok, és bizony az érték, ami az életben nektek van, az is közös, és amikor van jövőkép együtt, akkor mondom, hogy ez szerelem. És ezért meg kell dolgozni. Nagyon. Semmi nem hullik az ölünkbe csak úgy, de ha mégis, akkor nem is értékeled annyira, mintha megdolgoztál volna érte. Igen, a kapcsolatot, a szerelmet is gondozni kell, ápolni, mint egy szép virágot, hogy sokáig tartson, megmaradjon... Ez a titok... szerintem.